MLA_0516

Varázslat a Csík zenekarral


Elringatott, felemelt, a mélybe vitt, érzéseket, gondolatokat ébresztett: varázslatos koncertnek lehettek részesei mindazok, akik vasárnap este kilátogattak a nagyváradi Rhédey-kertbe. Kijelenthetjük: a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag zenekarokból…
MLA_0010

Szent László, a magyarság szentje


A magyarság szentjéről, Szent Lászlóról tartott előadást Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök vasárnap, a Nagyváradon első alkalommal megrendezett Szent László Napok zárónapján. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban összegyűlt nagyszámú közönséget…

Zene klasszikusoknak


Klasszikus zenei hangversenyen vehettek részt az ehhez értő és érző fülek vasárnap a Szent László plébániatemplomban, és mint olyan, szép számmal akadtak érdeklődők is. Pontosabban röviddel a koncert kezdete után…
IMG_2032

A Magyar Vízilabda-szövetség elnöke Nagyváradon


A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) Janus Pannonius Szakkollégiumának meghívására, a Szent László Napok rendezvénysorozatának keretében érkezett Nagyváradra dr. Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány, akivel Györbiró András, a tudományos…
ki2

Zenés családi program a Rhédey kertben


Muzsikaszó, csárdás, legényes, taps – mindezekben nem volt hiány a Szent László Napok harmadik és egyben utolsó napján sorra kerülő néptánc- és kórustalálkozón. A Rhédey kertben a fellépők között láthattunk…
ki1

Csak érted élünk szép hazánk!


Nagy sikerű operettest helyszíne volt szombaton este a Rhédey-kert. Az első Szent László Napok keretében Csak érted élünk szép hazánk! címmel a fellépő előadóművészek igen igényes műsorral örvendeztették meg a…
ki

Fergeteges komédia Shakespeare-összesből


A S.Ö.R. ezúttal nem csak a sátorponyvák alatt fogyott és hozott jó hangulatot, hanem a színpadon is. Ha valaki kételkedett volna abban, hogy Shakespeare összes művét be lehet mutatni mintegy…
c2

Atilla, a hun üzenet


Cey-Bert Róbert Gyula író, gasztronómus, őstörténész Atilla, a hun üzenet című könyvét mutatták be szombat délután a Góbé Csárdában. A szerző mélylélektani és jelképfilozófiai kutatások szaktekintélyeként vált ismertté, ugyanakkor a…