Kiemelt hírek

SONY DSC

„Az én hazám mindig Várad marad”



SONY DSC
A Szent László Napok (Nagyváradi Magyar Napok) alkalmával szombat délután egy rendkívüli zenés születésnapi köszöntő keretén belül ünnepelhették meg Az ifjú W. újabb szenvedései című előadás váradi bemutatójának 40. évfordulóját, a Metropol Group fennállásának 45. évfordulóját, továbbá Szabó József Ódzsa rendező 85. születésnapját. A rendezvény helyszínéül a Szigligeti Színház emeleti előcsarnoka szolgált, ahol az ünnepélyt Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője nyitotta meg egy rövid köszöntővel. Beszédében hangsúlyozta: számára megtiszteltetés, hogy 40 év elteltével itt köszöntheti ennek a csodálatos előadásnak a rendezőjét, színészeit és zenészeit. Szabó József Ódzsa, a nagy sikerű előadás rendezője felolvasott egy általa írt írást Emlékezés egy váradi előadásra címmel, ismertetve a darab történetét. A hálás közönség fáradhatatlan vastapssal köszöntötte fel a 85. életévét betöltő művészt. A továbbiakban élő zenével fokozták a hangulatot. Ajándékot adott át az ünnepeltnek a Szigligeti Színház művészeti vezetője, Szabó K. István és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, erdélyi EP-képviselő. Az ünnepély a nosztalgia jegyében telt, és ez csak fokozódott, amikor Boros Zoltán filmrendező, televíziós szerkesztő vette át a szót. Ő egy közös csoportképre invitálta a szakmabelieket és mindazokat, akik valaha együtt dolgoztak a rendezővel. Pezsgőbontással és az ünnepelt szavaival zárult az ünnepség: „A haza a lelkünkbe van zárva. Az én hazám mindig Várad marad, és ez a legszebb színház a világon”.
Tőkés László az ünnepség zárásaképpen a váradi kulturális élet égető problémáiról beszélt, melyekről véleménye szerint az ilyen ünnepi alkalmakon sem szabad hallgatni.
Bartha Éva
SONY DSC

SONY DSC

SONY DSC